Egy kis hölgy blogja... Történések rólam

Halihó. Tudom jól eltűntem. Nem direkt.

Kicsit alakult az életem.

Bevallom nem vártam ezt a hetet. Tavaly óta nem. Egy részem szeretné, ha gyorsan átesnénk, a másik részem meg irtóra iszonyodik tőle és fél.

Most, hogy többször is megbuktam barátnői posztomon, lassan de biztosan beletörődtem, hogy ha meggörbülhetek, se tudok mit tenni, se Moncsyért, se Lindáért.

Igen ezért már jóformán sírtam is. Azt hiszem idegileg tényleg a végét járom. Egyszerűen nem bírom már. Mindenkivel foglalkozni akarok, de magammal nem foglakozom. Én ilyen vagyok. Nekem fontosak azok az emberek, akiket szeretek.

Tegnap beszélgettem egy sráccal. Ő mondta, hogy ha bármi történne Jhonnal, nem szabad feladnom az élet megy, tovább gondoljak a szeretteimre, akik szeretnek. Ez mind szép és jó. Csak… hol vannak a szeretteim? Értem itt nem Moncsyra és Lindára.

Ha annyira szeretnének, megpróbálnának segíteni, támogatni, kimozdítani ebből a szarból, amiben most vagyok.

Igazából megint dezsavü érzésem van. Megint 16 évesnek érzem magam. Megint érzem azt, vannak rokonaim, de minek.

Egyedül vagyok, magányos vagyok. Nap, mint nap, egyszerűen látom, hogy a legjobb barátnőm szenved, mint testileg, mint más problémák miatt.

Olyan érzés ez nekem mintha égetnék a bőröm. Mintha nem lenne kezem, amivel meg tudnám fogni a kezeit, amivel át tudnám ölelni magamhoz. Úgy érzem magam mintha egy szellem lennék, aki nem tud mit csinálni, csak végig nézi tehetetlenül ahogy a számára fontos emberek tönkre mennek.

Azt hiszem, bele kell nyugodnom. Az aranyszívűségem és a határtalan segítő készségem itt megállt. Magammal is kell foglalkoznom, különbbe ÉN megyek tönkre. Ennek láthatóbbak egyre jobban nyomai. Most már nem háromnaponta, hanem kétnaponta van, hogy  remegek. A gyomrom, le fel - jár. Az egész testem ideg.

Tudom, hogy ez vissza fog ütni, nem voltam ennyire padlón még. Ennek nyomait most látom már. Tegnap is elaludtam 9 órakor este, nyolckor keltem fel. Bármikor alszom, délután még alszom rá este is. Valami van. Tudom, érzem, valami nincs rendben velem. Ez lelkiekben kéne keresni. Muszáj picit lenyugodnom, muszáj picit összekapnom magam. Lehet, a két legjobb barátnőm úgy fogja érezni, elhanyagolom őket, de ez nem igaz.

De nem akarok egy idegrohammal küszködő barátnő lenni. Így is, ha nem múlik, el tényleg orvoshoz kell fordulnom, már amit nem, akarok, mert tudom, hogy dili bogyókat írna fel.

Mellette minden nap lassan múlik el. Vasárnap tudjuk meg Jhon végleges diagnózisát. Van - e valami komolyabb halálos eredetű betegsége, vagy csak szimplán neki is a lelke stopot, nyomot, ami miatt testileg lázas.

Halottam már erről, volt már ilyen helyzet és bevallom, inkább lenne ez, mert akkor tudjuk mindannyian, hogy változtatni kell a mostani életén. Ha kell, mindezért teljesen fel kell borítani az Ő életét, ha ez gyógyuláshoz vezet, legyen. Én támogatom.

Azt hiszem akkor meg fog változni pár dolog, lehet el is tűnök majd hosszabb időre, de majd úgy is jelentkezem. Most egyelőre ennyi.

Moncsy is mondta, Szoteknek vannak fent új képei a barátnőjével. Igazából nagy csábítás volt, de azt hiszem letudtam ezt a csábítást. Nem érdekelt.

Megfogadtam magamba, szilveszterkor a múltam lezárom. Örökre. Nem fogom vissza fogadni, sem barátilag, sem szeretőként, sem társként. Nem magam miatt. Szittya miatt. Ahogy bánt vele, ahogy itt hagyta a hozzá állása, komolyan. Az ilyen nem állat szerető és ne tartsa magát ló szerető embernek. Az ilyen nem az.

Ha annyira szerette volna Ő maga írt volna, kérdezte volna minden rendben -e van. Még én írtam neki, hogy ez és ez van vele. De aztán idővel ráuntam. Miért írjam, én meg neki mi van Szittyával? Ott van az új barátnőjének a lova. 8 éves, azon már lehet lovagolni, meg biztos megcsinál mindent, amit akar tőle az ember. Biztos vagyok benne.

Nem kell annyit foglalkozni vele, mint egy csikóval, aki ilyenkor még, mind lelkileg, mint testileg nagy odafigyelést igényel. Ilyen részről nálam megbukott. Akkor miért akarjak akár mit is Szotektől? Egy nyomorult csikónevelésnél nem állta meg a helyét. Az ilyennek akkor hogyan lesz gyereke? Lepasszolja anyucinak, amíg ő piál?

Szép ember mondhatom.

Az ilyenekről megvan az egyéni véleményem, de nem fejtem ki. Facebook-ra visszatérve, amúgy is olyan, mint az Iwiw. Csomó emberek életét teszi tönkre, és csomó embereket tett függővé.

Apámról is megvan a véleményem, tudok valamit, amit lehet nem halott vissza. De ez az infó megváltoztat mindent. Az állatokhoz való hozzá állásomat, a felfogásomat, minden olyan dolgot, ami idáig volt. Ez az információ megint engem igazol, nekem volt igazam. Szörnyű azzal a gondolattal felkelni, hogy ha apám hallgatott volna rám, Dina lehet most is élne.

De mindez a múlt. Tudom, amit tudok. Ha kell, bizony fel fogom használni, a vérét fogom szívni ezzel a tudattal és pokollá teszem az életét, ahogy ő tette az enyémet, hogy soha semmikor nem volt, egy nyomult gyerekorom se.

Pasik és kapcsolat

Én belenyugodtam mindenben. Tényleg. Komolyan. Ha valaki tetszik nekem, tuti jön valami ismeretlen nőci és elhódítja. Ez mindig is volt, mindig is lesz. Akkor minek törjem magam? Írhatnék én akárkinek őszinte levelet, olyat-amilyet lehet, ritkán írnék akárkinek is. Minek? Nem akarok én senkit sem magamhoz láncolni, azzal is csak magam járatnám le. Hisz elolvasná a célszemély makx jót röhögne rajtam, úgy is mással jönne össze. Akkor minek? Minek erőlködjek és tegyek akármit is. Az életem, nem én irányítom. Főleg ezt a részét nem. Szabad vagyok, és nyitott vagyok, de ehhez két ember kell.

Nem tudom, már mit tegyek. Én nem fogok tudni megváltozni, nem is akarok. Én ilyen vagyok. Én az a fajta lány vagyok, aki áll a hangfal mellet nézi a táncoló csoportot. Ha meglát egy pasit csak nézi, de nem mer odamenni és mire összeszedné az erejét, hogy még is, tuti addigra a kiszemelt célegyed már más nő seggét fogdosná táncolás közbe.

Én ilyen vagyok. Érzékeny, törékeny, ugyan akkor mindezt nem mutatom ki. Igyekszem nem kimutatni, bár mostanában, többet sírtam bevallom. Nem véletlen írtam azt, hogy idegileg végét járom. Beletörődöm. Nem arról van szó. Mert érdekel, persze jó lenne ismét valakihez hozzá bújni, szeretni, megcsókolni, filmezni. Ha arról van szó, akár együtt sétálni, játszani, beszélgetni, mozizni.

De úgy látszik, erre várnom kell. Sőt. Nem is látok, sok reményt most abba, hogy mindez bekövetkezik. Sajnos, ez van. De mindezért sose fogok megváltozni. Vagy megszeret valaki így ahogy vagyok, vagy egyedül leszek életem végéig.

Ilyenkor, egyetlen egy dolog kavar fel és borít ki. Aki olvasott tudja… aki nem annak.

Van egy dobozom, tele apró ajándékokkal. A három év alatt tényleg felkészültem mindenre. Ebben a dobozban van pár apróság a gyerekeimnek. Ha majd lesznek. De, mikor előjön a gondolat, hogy valószínű nem igen lesznek, mindig arra kell gondolnom, akkor kinek? Kinek adhatnál bármi olyat is, amit a te gyerekednek gondoltál személyesen.

Teljesen feladtam. Annyira szar ez a rohadt ország és annyira keresek minden lehetőséget. Ha kell külföldre is. Előrébb akarok már lépni. Nagyon rossz így.

Tényleg rossz.

Kérek minden Bloggert ossza meg. Jönnek az új vírusos járványok, betegségek!

NEHOGY beoltassátok magatokat!

Az oltások nem segítenek semmit SŐT ártanak is!

Kérek mindenkit adjátok tovább!!!!

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=kLBqP7Ch-Tg

Sziasztok.

Gondolom, aki már hiányolt sejtette, hogy közbe jött valami, amiért nem egyből, Január elsején írtam. Aki nem ismer annak annyit, nem - nem a pia és a buli hatása miatt nem voltam. Sajnos, egyre jobban úgy nézz ki valami nincs rendbe a veséimmel, így eléggé szenvedtem. Próbáltam teázni és inni sok teát. Ma is nem sokára teszem fel a következő tea adagomat.

De valami biztos van, mert rengeteget alszom. Ami tőlem, nem megszokott.

Egyik haver mondta ne csodálkozzak a sok alváson. Ennyi minden, ami volt. Na és még is csak újév van, hát hagyjam a szervezetem hadd frissüljek.

Én meg így teszek. Sokat pihenek, és rengeteget alszok.

Szilveszterre visszatérve, Szittya szerencsére jól bírta. Jól bírta… enyhe túlzás. Végig aludta. xD

Én meg tiszta ideges voltam és hajnali 4-ig fent voltam. Na, de hát, ez a jó lótartó, aki aggódik a lova miatt. =)

Persze 4-kor már én is aludtam, de már reggel 8- kor fent voltam, hogy lássam, minden rendben van. Persze Szittya meg nagy szemekkel, nézett rám meg elkezdett bújni.

Anyukája elvesztése után egyre jobban kezd helyre jönni. De olyan érzésem van, hogy érzi és vette is a lapot, hogy én vagyok a pótmamája. Sokat bújik hozzám, meg incselkedik. Tegnap azt csinálta, hogy a szájába vette a bal kezemen lógó pulcsit, és addig nem engedte el, amíg legalább hatszor nem fújtam az orrába ő meg nagy kerek szemekkel kíváncsian tartotta. =)

Mármint az orrát. =)

De van, amikor a fufrumat csócsálja meg előszeretettel. :D

Amíg hosszú hajam volt, addig a ló farkam volt a nyerő. Szóval mindig talál valamit, hogy kimutassa, mennyire szeret. Persze ezek a kis rosszaságai nekem nem fájnak. Nem húzza meg tőből a hajam, de azért érzem, hogy gyengéden fogja a hajam a fogaival. =)

Szóval, eltelt, úgy az első pár nap, aztán tegnap kezdtem megint melót keresni neten.

Aztán ha semmi, akkor jövő héten Önkormányzat, addigra talán visszatalál mindenki a helyére… sajnos nem szokásai az embereknek egyből dolgozni…

Na, ennyit mára, hamarosan jelentkezem. =)

Te mindig oly kedves voltál, megértő nyugodt.

Szemeid mindig az érdeklődést és a megértést mutatták.

Sose támadtál senkire, szeretted a gyerekeket

mindig nagy harcos voltál, és sose adtad fel.

Imádtad a hasad és szerettél enni.

Mindig azt kerested a zsebembe, hol kapsz egy kis nasit.

Oly régóta voltál köztünk,

megannyi fájdalmat éltél már,

megannyi örömet adtál mi nekünk,

de most el kellet menned.

Nem azért mert ezt akartad,

azért mert így hozta a végzeted.

Most már tudom.

Nem szenvedsz többé, és az örök legelőkön figyelsz minket,

és őrzöd kisfiad minden léptét.

Szeretünk téged, és örökké emlékezni fogunk rád.

Légy szabad és boldog, ott ahol vagy a többi szabad szelemmel.

Nyugodj, békében.

Dina, 19 éves volt

1992 - 2011.12.25

Hiányzol... =(

A képet köszönöm, Moncsymnak